Popparazzi : Sztárom a párom – Horváth Éva és Csordás Tibor |
Sztárom a párom – Horváth Éva és Csordás Tibor
2005.05.24. 18:14
Egy koncertnek köszönhetően Éva és Tibi, a Fiesta együttes tagja immár négy éve élnek boldog párkapcsolatban. A zenész azonnal kiszúrta a tömegben az akkor még ismeretlen lányt, akit nem lehetett nem észrevenni. Ma már mindketten a tipikus családi idill megteremtésére törekednek, ám mindez még várat magára.
”Még nincsenek felkészülve a családalapításra”
Mikor és hol találkoztatok először?
Éva: Négy évvel ezelőtt, Ajkán, egy koncertjükön. Tibi: Az egyik koncertünkön, négy éve.
Mi tetszett meg a párodban? Éva: A vidámsága, a közvetlensége, és ahogy bohóckodott a színpadon. Pozítiv hatást gyakorolt rám.
Tibi: Túl sokat nem láttam belőle, a haja viszont tetszett. Hárman voltak barátnők, és nagyon feltűnően viselkedtek a tömegben.
Mikor és milyen körülmények között csattant el az első csók?
Éva: Szintén Ajkán, a megismerkedésünk estéjén.
Tibi: Akkor este, a koncert után csattant el az első csók. A buli után dedikáltunk, és ők rafinált módon foglaltak egy asztalt mellettünk, majd egy szállodában ünnepeltünk.
Hogyan jellemeznéd a kapcsolatotokat?
Éva: Viharos, őrült és boldog. Nagyon szeretjük egymást, de képesek vagyunk nagyokat veszekedni is
Tibi: Szenvedélyes és viharos.
Miben változtatott meg ez a szerelem?
Éva: Tibi rávilágított a hibáimra, amelyeken folyamatosan próbálok változtatni.
Tibi: Biztos, hogy megváltoztam, de gyökeresen nem, csak toleránsabb lettem.
Melyik volt a legnagyobb közös élményetek?
Éva: A legelső nyaralásunk, Kubában, ahol két csodálatos hetet tölthettünk el, és a beköltözésünk az első közös otthonunkba.
Tibi: Sokat jártunk külföldön. Kuba és Miami mindkettőnk számára nagy élmény volt.
Mi a legkedvesebb tárgy, amit szerelmedtől kaptál?
Éva: Egy szép ékszer, ami azért is kedves számomra, mert teljesen egyedül ment el kiválasztani és megvenni.
Tibi: A 34. szülinapomra jelképesen örökbe fogadtam egy kölyök oroszlánt, melyet tőle kaptam ajándékba. Éva teljes titokban szervezte meg a meglepetést. Csodálatos érzés volt, amikor a hathetes kis állatot a karomban tarthattam!
Hogyan képzeled a további közös jövőtöket?
Éva: Én egy tipikus családi idillt képzelek el. Együtt maradunk, és majd egyszer összeházasodunk… Tibi: Remélem, sokáig fog tartani. Feltételezem, hogy egyszer összeházasodunk, és gyerekeink is lesznek. Egyelőre azonban nem érzem, hogy felkészült lennék minderre. Félek, hogy rossz apa lennék.
Mivel tud felvidítani kedvesed? Éva: Amikor rossz kedvem van, vidámsággal lendít ki az adott helyzetből. Az is megesik, hogy csak hagyja, hogy magam legyek. Tibi: Önmagával.
Mi az, amivel fel tud bosszantani? Éva: Ha valamit kérdezek, és azt válaszolja, „nem ez a lényeg”. Ez tényleg idegesíteni szokott.
Tibi: Az akaratosságával, és azzal, ha értetlenkedik.
Milyen feladat hárul rád a házimunkában?
Éva: A konyha számára tabu, egyébként mindenbe besegít. Ha kell, felmos és porszívózik. Én még csak most tanulok főzni, de igyekszem mindent elkészíteni, amit tudok.
Tibi: A mosogatáson kívül mindent elvállalok.
Mi az, amit a legjobban szeretnél tőle kapni, és még nem kaptad meg?
Éva: Gyűrűt még nem kaptam…
Tibi: Hogy több bizalmat adjon nekem.
SORRY - 2005-05-24. 21. szám ( 9.oldal )
|